Senkiként, szeretet nélkül születtem,
S nem tudom miképp halok majd meg,
De bágyadt lelkem e kettő között
Vígan úszkál az élet tengere fölött.
Szomorú szomjúságban elragadja egy apró ár,
Lelki borúságban kacifántos felhőkön jár,
Azokba törli arcáról meghitt könnyeit,
Hogy ne felejtse el az élet kemény tanításait.
